|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 hírek
2010 február 04, csütörtök 2009. decemberében a Budapesti Röplabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága és a Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testülete elméleti képzést tartott 12 játékvezetőnek, hogy a későbbiekben a Magyar Röplabda Szövetség által rendezett mérkőzéseken vonalbíróként működhessenek. 2010. február 2-án a képzés már gyakorlatban folytatódott a MAFC-Schönherz – OSC edzőmérkőzésen, ahol újonc vonalbíró jelöltjeink kipróbálhatták a játékvezetés egy egészen más fajtáját. A továbbiakban játékvezetőnk tollából olvashatnak a képzésről.  Ugyan már nem vagyunk kezdők a röplabda játékvezetés világában, azonban ismét sikerült újat tanulnunk. Nekem mondjuk ez nem újdonság, számomra a továbbképzések élményére hajazott a tegnapi nap..:) Szóval adva volt két szakmai nagyság, akik vállalták felkészítésünket a vonalas gyakorlaton. Meg is jelent mind a 11 nebuló. Volt aki lazábbra vette a figurát, így a hivatalos felszerelésből maximum a teremcipőt hozta el, de szerencsére ez nem akadályozott senkit a felkészülésben. Először pár szóban ismertette Mezei Zoli és Adler Laci az alapkövetelményeket, majd a karjelek pontos bemutatása mellett megkezdődhetett a gyakorlás. Ezúton szeretném megköszönni az OSC és a MAFC Schönherz csapatainak, hogy elkövettek néhány oltári baklövést miattunk, hogy tudjunk gyakorolni! Nem hiszem, hogy a csapatokból eddig is túl sokan lépkedtek volna rá szerva során a vonalra, de ezt most prezentálták számunkra vagy 7x. A szettek folyamán cserélődtek az emberek és közben rájöttünk, nem is olyan könnyű dolog ez, mint ahogyan azt a videókról ellestük. Rengeteg hibát sikerült felfedezni magunkban miközben Adler Laci mondjuk épp egy másik vonalazó technikáját csiszolta. Nem telt bele sok idő, mire beláttuk, érdemes minden egyes szavára odafigyelni, mivel azt lehet, hogy az épp ott lévő ember követte el, de teljes mértékben igaz volt mindannyiunkra. Nagyon jó volt ezzel a merőben új mozgáskultúrával és feszült, gyors jelzésekkel megismerkedni. A kezdeti félelmeinket az élesben gyakorlás izgalma váltotta fel. Az első percekben még nem mertünk jelentkezni, hogy zászlóval a kezünkben próbáljunk segíteni a játékvezetőnek, azonban egy jó félóra után már szinte sorba kellett állnunk, hogy újra felügyelhessük a felénk eső alap- és oldalvonalat. A legmeghatározóbbak számomra Laci szavai voltak: \`A feladat az, hogy a mozgásoddal el kell hitetned: koncentrálsz a mérkőzésre!\` \`Jövő héten pont ilyen tábort szervezünk!\`- gondoltam magamban. De a viccet félre téve ez azért nem ilyen egyszerű. Nem elég csak figyelni a mérkőzést, minden egyes lehetőséget előre meg kell tudni becsülni, mégpedig azért, hogy a megfelelő testhelyzetet vegyük föl, azaz a lehető legjobban lássuk azt a \`....két, három labdát a mérkőzésen, amelyet tökéletesen meg kell tudni ítélni!\` Próbáltuk mozgásunkban leutánozni azt a japán kollégát, akit a videón láttunk, de egyelőre úgy érzem még a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő magyar válogatott olimpiai döntőjére sem fog sikerülni. A gyakorlás buzgalmára a legjobb példa volt, hogy egy kétvonalas rendszernél 4, illetve 6 vonalbíró működött az edzőmérkőzésen. Ez hogy lehetséges? Nagyon egyszerű! Biztosítottuk egymást. Azaz volt két ember, akik a tényleges vonalbírói feladatokat gyakorolta. S volt MÖGÖTTÜK 2-2 másik lelkes újonc, akik ugyanazt próbálták lekövetni, mint a nagyok, csak egy viszonylag tágasabb mozgástérbe kényszerítve. Vagyis minden vonalbíró után következett még egy és még egy, akik szinte klónjai lehettek volna az \`eredetinek\` mind mozgásában, mind a labdák megítélésének helyességében. Na jó, belátom ez enyhe túlzás volt, de igyekeztünk! Sőt, megígérhetjük, hogy mindent el fogunk követni, hogy szegény Lacinak ne csak 6 emberből kelljen választania, ha mégis összejönne ugyanabban az időpontban Budapesten az a 3 bajnoki mérkőzés! Azt hiszem mindenki egy nagy élménnyel gazdagodott és ezt csak a saját véleményemként merem mondani, de megszerettem a vonalazást. Eddig féltem tőle, de most már azért félek, hogy mindig jól csináljam. Ezúton szeretném megköszönni László Évának, Mezei Zoltánnak és Adler Lászlónak, hogy időt és energiát áldozva ránk bevezettek a röplabda játékvezetés még ezidáig általunk nem ismert rejtelmeibe. Köszönjük a lehetőséget, az oktató és javító szavakat s reméljük egyszer a mi segítségünkkel sikerül majd meghozni a megfelelő ítéletet! 2010. február 3. Gyulai Géza
|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
